ELDUGOTT KINCSEK A TOKAJI BORVIDÉKEN
Beszív, benntart, kifúj. „Itt a levegő is másabb!” – mondtam nem is olyan rég, az egyik újsütetű barátomnak. Hogy van-e benne igazság? Bizonyára! A Zempléni-hegység és a szívében lévő Tokaji Borvidék a világ egyik legjobb és legszebb helye, de ha nem akarunk túlságosan elfogultak lenni, akkor csak az is elég, ha magyarországi viszonylatban tekintünk rá úgy, mint a cím jogos tulajdonosára. Az ember életében legalább egyszer eljön az a pillanat, amikor tűnődni kezd a származásán, az életén és a hovatartozásán, ha szabad így fogalmaznom. Ez alól én magam sem vagyok kivétel: tettem ezt korábban, s voltaképpen mind a mai napig megteszem. Vajon a szerencsém honnan származik, hogy ide születtem? Hogy őszinte legyek, nem tudom! De azt mindenképp, hogy kiváltságosként tekinthetek magamra. Körbe ölel a táj, érzem bőrömön az őszi pára érintését vagy a csípős szüreti időszak felgyorsult, már-már kaotikus taktusát.
Tokaj-Hegyalja magában hordoz egy kettősséget. Kulturális és természeti értékek övezik a vidéket, esetleg mind a kettő egyszerre. A terület történelmileg, mezőgazdaságilag és szellemileg is fontos kiinduló pontja mind a mai napig az országnak, ahogyan volt az egészen a honfoglalástól kezdődően. Legendáink kötődnek a szőlővel határolt lankákhoz, Árpád fejedelem és Tarcal vezér beszámolóihoz, valamint a környék felfedezéséhez is. Az idő és a korok változása, a kereskedelem fellendülése, a hordóban tárolt borok szállítása mind-mind elősegítették a borvidék megalakulását, fejlődését és örök hírnevét. Goloptól-Sátoraljaújhelyig, Sárospataktól-Mádig cikázva számtalan úticélt választhatunk magunknak. Ahogy követjük a fákkal, ültetvényekkel lepett vulkanikus hegyek vonulatát, és nem csupán a felszíni borítottságát figyeljük meg a magaslatoknak, úgy tárul szemünk elé a gazdag élővilág és számos egyedülálló látványosság is. A változatos alapkőzetek a maguk sajátos módján és a szó szoros értelmében úgy színesítik környezetünket, akár a vászonra mázolt festékek. A keményebb alapot az olyan kiömlési kőzetek adják, mint a riolit, a dácit vagy akár az andezit, míg velük szemben pedig a puhább körítést a vulkanikus porok, tufák és a Nagy Kopaszon található lösz képzik. Ezen termékek már önmagukban is értéknek számítanak, s ez nagy mértékben kötődött össze a kitermeléssel.
De hogy miért is olyan érdekes ez a kapcsolat? Milyen célpont lehet egy volt bánya a turizmus szempontjából? Tulajdonképpen egészen rendkívüli! Ugyanis Hegyalja nem egy, de két olyan bányatóval is rendelkezik, amit évente szép számban keresnek fel a látogatók. Talán a legismertebb a Sárospatak városához köthető, Megyer-hegyi Tengerszem. A korábban malomkőgyártás miatt igénybe vett terület ma egy csapadékvízből kialakult tónak ad otthont. Az egyéni flóra és fauna, valamint a mesterségesen kialakult látkép ugyanúgy mesés kirándulóhely a kisgyermekes családok, mint a kalandvágyó fiatalok számára, akik a közelmúltban történt fejlesztéseknek köszönhetően via ferrata túrázáson is részt vehetnek, izgalmakat átélve és feszegetve saját határaikat. A sziklafal mélyedése több útvonalon keresztül is elérhető, amelyek egytől egyik lehetőséget biztosítanak arra, hogy az emberek megértsék, miért olyan felemelő a vidéki élet. A Megyer-hegyre tartva a csend, a természet közelsége, az idilli hangulat egy sokkalta átfogóbb képet tár elénk. Az élet itt nem lelassul, csak másfajta gyorsaságot ölt magára. Megtanuljuk értékelni, s közben csodálni mindazt, amit a környezetünk biztosít számunkra.
Számos teória létezik, amely szerint az élet a vízből fakad. Ennek elfogadása, ha nem is tudományos, de egyfajta misztikus perspektívából a legegyszerűbben az ember és a víz kötelékével magyarázható. Azok, akik hajlanak ennek a kapcsolatnak az elmélyítésére kiváltképp olyan helyek felfedezésére is vágynak, ahol ezt elérhetik, ahol az élet utat talál. A Tarcal községhez tartozó bányató erre megoldást jelenthet. Vize kristálytiszta, színe jellegzetes, és egyedisége, hogy a megszokottól eltérően a medrét nem a talajvíz, hanem a tisztább csapadék és különböző források telítették meg. Ám mindezt leginkább a tó élővilága az, ami felülmúlja. A hazánkban nem őshonos édesvízi medúza az egykori bánya helyén is megjelent, s köszöni szépen, jól érzi magát. Az élőlénynek – melynek hazai, illetve a tarcali tóban való megjelenésének mikéntjét csak találgatások övezik – ideális környezetet biztosít a nyáron felmelegedő, lágy víz. Az akár 10 méter mélységet is elérő tó szépségét biztonsági okokból a látogatók csak a partról élvezhetik, azonban a magasba emelkedő kürtő, a falakon megtelepedett növényzet és a harmonikus összhang mégis vígaszt nyújt, ahogyan a közelében lévő, Áldó Krisztus szobor is.
Nos tehát, mi az, ami elmondható az említett természeti látványosságokról? Emberi kezek hatására kialakult, önmagában páratlan képződmények? Minden bizonnyal! A térség meghatározó elemei? Csak helyeselni lehet! És vajon van-e még valami, ami eddig elkerülte a figyelmünket, ami mondhatni a vidék fő mozgató eleme? Bármely tavat is látogassuk meg, az utunkat szőlősorok fogják keresztezni. Hiszen a múlt és a ma vidéki embere továbbra is oda telepíti a szőlőt, ahol az a legjobban érzi magát: közel a fényhez, a hegyoldalon.
A borvidék összetettsége vitathatatlan. Az itt jelenlévő tényezők alakítják, formálják és biztosítják páratlanságát. Az olyan elemek, amelyet mi emberek gyakran sikertelenül próbálunk meg irányítani, azt a természet győzedelmeskedve tartja kordában. A táj egyik ismertetőjele az a két folyó, amely Tokajnál ömlik egymásba: a Bordrog és a Tisza. A hatalmas vízfelületnek köszönhetően a víziturizmus fellendítése az egyik elsődleges célkitűzése lett a régiónak. Az idelátogatók rendszeresen használják ki a folyamok adta lehetőségeket, bepattanva kajakokba-kenukba vagy csatlakozva a csoportosan megszervezett túrák egyikéhez. A parton végig haladó zöld övezet és annak növényi társulásai pihentető hatást gyakorolnak a kikapcsolódni vágyókra, ahogyan az őket körülvevő élővilág zajai is.
A szőlő jelenléte már az ókoról kezdődően központi fontosságú volt. Az itt élő őslakosok, az őket követő rómaiak mind ismerték a termesztés lépéseit, ahogyan az az ideérkező honfoglaló magyaroknak sem volt újdonság, s ez a tevékenység a mai napig elengedhetetlen a terület szempontjából. A hegyekkel körülvett falvak, városok adottságaikat kihasználva építették fel életüket erre a kivételes növényre. A földbe vájt pincerendszereket, az úgynevezett „hobbit falvakat” országos szinten kuriózumként tartják számon, küllemüket és belső értékeiket tekintve. Ez utóbbi arra vezethető vissza, hogy a borvidéken kimondottan gyakorinak mondható Cladosporium cellare nemespenész nem csak a pincék levegőjének tisztításában vesz részt, de szépségét és jellegzetes illatát is alakítja. Az itt megtermett nedűk kóstolása hol máshol is történhetne meghittebb hangulatban, mint egy hagyományosan kialakított, hegyaljai pincében.
Az egyetemi tanulmányok kezdetén az emberek érdeklődnek egymás iránt és származásuk iránt. S mikor tőlem megkérdezték, hogy hol az otthonom, az én válaszom mindig ugyanaz volt: az ötszázforintos hátoldalán. A legtöbben elsiklunk az apróságok felett, így nem kifejezetten napi programunk, hogy a papírpénzek túloldalát figyelgessük, mi azonban tudjuk, hogy számunkra igen is kardinális tartalom van a kép mögött. A Rákóczi család, köztük I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna, majd később Zrínyi Ilona és fia, II. Rákóczi Ferenc is szívügyének tartotta a terület fejlesztését és fellendülését, mind az oktatásást, a hitéletet és a termelést beleértve. A borvidék egyik legmeghatározóbb városa Sárospatak, amely nem csak a természeti szépségeknek ad otthont, de a jól ismert pataki diákságnak is. A Református Kollégium a régióhoz hasonlóan koros történelmet tudhat a magáénak, mint a közel ötszáz éves falai. A múzeumi látogatókat valósággal átjárja a múlt, ha megpillantják a könyvtár gyűjteményét, vagy az egykori család ereklyéit. A Rákóczi név összefonódott a várral, ahogyan a Zempléni-hegységben elszórtan elhelyezkedő Szerencs, Regéc és Boldogkőváralja várával is. Emellett kastélyok, kúriák, pincészetek felkeresésével – melyek megőrizték a nemesi nevet – bepillantást nyerhetünk mi magunk is, hogy miként uralta a család a Tokaji Borvidék jelentős részét, hogyan segítették a szőlő és bortermelés felvirágzását.
Korábban kereskedők, ma már turisták is célba veszik a borászati ágazatban helyet foglaló településeket. A falvak és városok a borturizmus értékének felismerésével, az egyéni adottságok kamatoztatásával, a helyi borkultúra megismertetésével egyre több embert képesek becsalogatni. Ez természetesen annak is köszönhető, hogy a borkedvelők száma egyre inkább gyarapszik és már nem elégednek meg azzal a fogyasztók, ha csak a terméket kóstolhatják. Sokkalta inkább foglalkoztatja őket az alkotói miliő is, amit át-, illetve megélni kívánnak. Mind a borfesztiválok, mind a szüreti ünnepek vagy akár egy nyári dűlőtúra is nagy mértékben járulhat hozzá ahhoz, hogy a turista szerepet magára öltő vásárló egy mélyebb, személyes kapcsolatot is kialakítson a termékkel és a borvidékkel.
Magyarország északkeleti részén van egy régió, benne egy borvidék. Elszigetelt, önálló és történelmileg szinte páratlan. Az ott élő emberek, olyanok, mint a vidék: értékesek, változatosak és meglehetősen szívósak. Arra, hogy mi tartja bennük a lelket több választ is lehetne adni. Család, gyökerek, hűség, de az én kedvenc válaszom a büszkeség. A hegyaljai emberek büszkék, mert büszkeséggel tölti el őket, ha látják a Bodrog árterében felszálló párát, vagy ha elsétálnak egy mára már romos vár falai mellet. S engem akkor jár át a büszkeség, mikor beszívom az otthoni levegő csípős-tiszta illatát és nézem, hogyan bukik alá a Nap a hegyek mögött.
/Varga Aliz/
