​

​Tokaj-Hegyalja vagy egyszerűen Hegyalja. Egy terület Európa szívében, amelyről a legtöbb embernek az aszú jut az eszébe. A borvidék valóban erről az „aranyszínű” nektárról híresült el, ahogyan azt maga Petőfi is megemlíti Úti leveleiben. Azt azonban sokan nem tudják, hogy Tokaj és környéke ettől sokkal több, és többet is rejt magában. A régió és kultúrtáj Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Bodrog folyó mentén található, szinte az istenek keze által megalkotott természetben. Azok, akik ellátogatnak a vidékre, maguk is megcsodálhatják, hogy egyedülálló módon pincészetek sokaságával és ültetvények ezreivel találkozhatnak. A tájat a vulkanikus hegyek vonulata, valamint a rajtuk sorokban elhelyezkedő, gondosan megmunkált szőlők formálják. Ez a kivételes harmónia az ember és a természet között teszi lehetővé, hogy páratlan értékű termékek születhessenek.

A bor, mint alkotás igényli, hogy a legjobb kezek alakítsák, azonban, hogy elnyerje az „utánozhatatlan” jelzőt, nem csak az alkotó szükséges, mint egy tényező. A Tokaji borok már a szőlő hajtásakor ott vannak e hálás növényekben, hiszen a vidék bővelkedik vulkanikus kőzetekben, amelyet megléte egy kiváló adottság a különleges klíma mellett.

A területen őshonos a szőlő, amelyre bizonyság az Erdőbényéről származó, tercierkori fosszilis szőlőlevél, a Vitis tokayensis is. A helyi szőlőtermesztés és borkészítés kialakulása már a Kr. utáni 3. században megkezdődött a Kárpát-medence területén. Róma ötvenedik császára, Próbus volt az, aki engedélyezte katonái számára a szőlőtermesztést ezen a tájon. Az itt élő római harcosok békeidőszakban magánbirtokaikat művelésbe véve kezdtek hozzá a termesztéshez, hiszen ekkor nem volt szükség katonai szolgálataikra. Birodalmuk bukását követően a termesztést az őslakosok, avarok, kelták és szlávok folytatták tovább, így később honfoglaló őseink az ő tevékenységeikkel szembesültek.

„Említett Tarczal pedig Árpád vezér kegyelméből azon hegy tövében, hol a Bodrog a Tiszába szakad, nagy földet szerze s ott földvárat épített, melyet most Himösudvarnak neveznek.”

Több legenda támasztja alá, köztük III. Béla király névtelen jegyzője Anonymus és annak említett sorai is, hogy a honfoglaló Árpád fejedelem, az országba betérve seregével a Bodrog folyó mentén pihenőt tartott egy hegy lábánál. Ekkor Tarcalt küldte, hogy derítse fel a régiót. A vezér pedig pompás szőlőhegyekről számolt be, így a vidéket Ő és nemzetsége kapta ajándékba. A műveléshez szükséges ismereteket már birtokolták az ősmagyarok, ugyanis a török és bolgár kapcsolatok révén korábban elsajátították azokat. Hegyalja virágzását a tatárok döntötték romba, akik pusztítást okoztak az egész országban.

Hazánk újjáépülése leginkább az akkori királyhoz, IV. Bélához, „második honalapítónkhoz” köthető, aki változtatni akart a terület sorsán. Ennek okán a lakosság pótlására külföldi vallonokat, olaszokat és flamandokat telepített a területre, akik maguk is értettek a szőlőműveléshez. Ezek a nemzetiségek, valamint munkásságuk a környező falvak nevében is megfigyelhetőek. Erre utalt maga a király is egyik levelében, ahol a mai Olaszliszkát, Lyska néven említi. Ezt követően parancsba foglalta, hogy újabb szőlőterületeket kell létrehozni a vidéken, hogy újra virágzásnak induljon a borvidék.