top of page
_DSC0198.jpg

A pincészet

A Hermann Emerencia Családi Pincészet egy klasszikus, kézműves borászat, amely 1993-ban jött létre Olaszliszkán. A család azonban már korábban, a megalakulás előtt is foglalkozott szőlőműveléssel, amely egészen 1986-ig vezethető vissza. A mai napig viszonylag kis területen történik a termesztés, mindössze 5 ha az, amit az ültetvények felölelnek. Ennek oka ugyanis az, hogy hitük szerint a mennyiségnél fontosabb a minőség, amit a vásárlók és a kóstolók számára készítenek. A zárt, de egyben összetett borvidéken belül az egyes dűlők mikroklímája más és más, így a család is több parcellát birtokol. Olyan dűlőkben munkálkodnak, mint a Rány, a Rudnok vagy a Haraszt, amelyek kedvező domborzati és klimatikus adottságokkal rendelkeznek a nemesrothadás kialakulásához.

A kis pincészet évente mintegy 20000 palackot értékesít, köztük egyaránt száraz és édes tételeket; bár fő termékeik leginkább a hagyományos módon, spontán erjedéssel készült Tokaji borkülönlegességek, köztük az Aszú, Aszúeszencia, Eszencia, Szamorodni és Fordítás. Az említett borok és a tradicionális kóstolók iránt érdeklődők számára egy közel 40 főt befogadni képes borospincét alakítottak ki, amely nem csak borvacsorákhoz, de baráti összejövetelekhez is remek helyszínül szolgál.

1.png
1.png
Varga Aliz (1).png
20201112-_DSC0105_edited.jpg

Hermann Emerencia

Tulajdonos, főborász

38299834-FD72-4712-9507-AE2049A6625F.JPG

Varga Laura

Szőlész-borász

354571817_10223868204357391_1889008314542476855_n.jpg

Varga Aliz

Szőlész-borász, növényorvos

A bor nem minden, de bor nélkül a minden semmi. 

Termékeinkért kattintson!

Kapcsolat

Tel: +36 30 4565764

Email: emerenciaselection@gmail.com

3933. Olaszliszka, Szent István út 25. 

  • Instagram
  • Facebook

Látogasson
el hozzánk!

Hérfő-Péntek: 8:00-17:00

Szombat-Vasárnap: Zárva

A borkóstoló előzetes egyeztetés alpján történik!

 

Írjon nekünk

Köszönjük levelét!

bottom of page